Megjelent a phpBB 3.0 RC1

Szerző
Üzenet
fberci
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2005.05.28. Szombat 2:00
Hozzászólások: 7388
Hozzászólás Elküldve: 2007.05.20. 19:15    Hozzászólás témája: Megjelent a phpBB 3.0 RC1
Hozzászólás az előzmény idézésével
Megjelent a phpBB3 első release candidate verziója, mely az első kiadás, mely már élő környezetben is használható. Ezzel egyidőben kiadjuk a phpBB3 magyar fordításának, csak a felhasználói felületet lefedő, első béta verzióját.

Bár a béta verziók elvileg már a megjelentetendő szoftver összes funkcióját tartalmazzák, a Beta5-höz képest most is találhatunk újdonságokat ebben a kiadásban. A legfontosabb újdonság a prosilver sablon, mely nemrég jelent meg a CVS-ben. A nem angol nyelvű fórumok számára fontos változtatás, hogy a phpBB a telepítés után a telepítéskor használt nyelvű beállításokat állít be, így például az emotikonok magyarázata is szerepel a nyelvi csomagban, és nem csak manuálisan lehet átírni. Másik újdonság, a CAPTCHA, azaz vizuális megerősítés új verziója. A korábbi gyengének, feltörhetőnek, számítógépek által megfejthetőnek bizonyult, így került egy teljesen új CAPTCHA a szoftverbe, jelezve a fejlesztők mennyire fontosnak tartják a spam elleni küzdelmet.

Habár az RC verziók már élesben használhatók, ez még mindig nem végleges kiadás. A phpBB 2-es fórumról való konvertálással érdemes lehet megvárni a Gold verzió (3.0.0) megjelenését.

Mint említettem az RC-vel együtt megjelent a magyar fordítás felhasználói felület részének első bétája is. A fordítást a Beta5 megjelenése után kezdtük el, és mostanra eddig jutottunk el vele. Mivelhogy a felhasználói felület magyar, így a fordítás működő fórumon való használatra is alkalmas lehet, ugyanis csak egy adminisztrátor számára látható részeken fordulhat elő angol szöveg. A béta verzió ugyanakkor azt is jelenti, hogy a fordítás még nincs kész. Előfordulhatnak benne hibák, és másféle javítások is várhatók. Ezért kérünk benneteket, hogyha bármilyen hibát találtok a magyar fordításban, vagy másféle javaslatotok lenne, azt küldjétek be a hibabejelentőnkbe.
_________________
Üdv.: fberci
Kereső | Szabályzat | phpBB3 telepítés/frissítés/konvertálás | Útmutatók | Olympus - phpBB3 | Kérlek, ne küldj privát üzenetet nem személyes dologgal kapcsolatban!

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Felhasználó weblapjának megtekintése
kislab
Gyakorlott phpBB-s
Gyakorlott phpBB-s
Avatar

Csatlakozott: 2007.03.23. Péntek 17:52
Hozzászólások: 573
Hozzászólás Elküldve: 2007.05.20. 19:41    Hozzászólás témája:
Hozzászólás az előzmény idézésével
Esetleg megkérdezhetem, hogy mikor lesz lefordítva az admin felület?
_________________
Üdv: KisLab - Kísérleti Laboratórium

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Felhasználó weblapjának megtekintése
fberci
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2005.05.28. Szombat 2:00
Hozzászólások: 7388
Hozzászólás Elküldve: 2007.05.20. 19:51    Hozzászólás témája:
Hozzászólás az előzmény idézésével

kislab írta:

Esetleg megkérdezhetem, hogy mikor lesz lefordítva az admin felület?
Amikor tudjuk.

Az a helyzet, hogy az adminisztrátori vezérlőpult kicsit más típusú, mint a felhasználói felület, a pontos méretet sem ismerem, így még becsülni se tudok. De igyekszünk. :)
_________________
Üdv.: fberci
Kereső | Szabályzat | phpBB3 telepítés/frissítés/konvertálás | Útmutatók | Olympus - phpBB3 | Kérlek, ne küldj privát üzenetet nem személyes dologgal kapcsolatban!

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Felhasználó weblapjának megtekintése
Plum
Regisztrált tag
Regisztrált tag
Avatar

Csatlakozott: 2007.05.20. Vasárnap 20:03
Hozzászólások: 21
Hozzászólás Elküldve: 2007.05.22. 15:45    Hozzászólás témája: Re: Megjelent a phpBB 3.0 RC1
Hozzászólás az előzmény idézésével

fberci írta:

Habár az RC verziók már élesben használhatók, ez még mindig nem végleges kiadás. A phpBB 2-es fórumról való konvertálással érdemes lehet megvárni a Gold verzió (3.0.0) megjelenését.
Azt lehet tudni, hogy kb. mikorra várható a Gold verzió ?
Köszi előre is. :wink:

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
fberci
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2005.05.28. Szombat 2:00
Hozzászólások: 7388
Hozzászólás Elküldve: 2007.05.22. 17:09    Hozzászólás témája: Re: Megjelent a phpBB 3.0 RC1
Hozzászólás az előzmény idézésével

Plum írta:

fberci írta:

Habár az RC verziók már élesben használhatók, ez még mindig nem végleges kiadás. A phpBB 2-es fórumról való konvertálással érdemes lehet megvárni a Gold verzió (3.0.0) megjelenését.
Azt lehet tudni, hogy kb. mikorra várható a Gold verzió ?
Köszi előre is. :wink:
Nem. De tényleg. Még csak most jelent meg az első RC verzió, ezért feltehetőleg nem annyira korán. A hibabejelentőben szokás szerint megjelent jónéhány hiba, kérdés milyen súlyosságúak.
_________________
Üdv.: fberci
Kereső | Szabályzat | phpBB3 telepítés/frissítés/konvertálás | Útmutatók | Olympus - phpBB3 | Kérlek, ne küldj privát üzenetet nem személyes dologgal kapcsolatban!

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Felhasználó weblapjának megtekintése
Plum
Regisztrált tag
Regisztrált tag
Avatar

Csatlakozott: 2007.05.20. Vasárnap 20:03
Hozzászólások: 21
Hozzászólás Elküldve: 2007.05.22. 17:27    Hozzászólás témája: Re: Megjelent a phpBB 3.0 RC1
Hozzászólás az előzmény idézésével

fberci írta:

Plum írta:

fberci írta:

Habár az RC verziók már élesben használhatók, ez még mindig nem végleges kiadás. A phpBB 2-es fórumról való konvertálással érdemes lehet megvárni a Gold verzió (3.0.0) megjelenését.
Azt lehet tudni, hogy kb. mikorra várható a Gold verzió ?
Köszi előre is. :wink:
Nem. De tényleg. Még csak most jelent meg az első RC verzió, ezért feltehetőleg nem annyira korán. A hibabejelentőben szokás szerint megjelent jónéhány hiba, kérdés milyen súlyosságúak.
Oks, Köszi... akkor várunk és reménykedünk 8)

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
Thomas RC
Gyakorlott phpBB-s
Gyakorlott phpBB-s
Avatar

Csatlakozott: 2006.09.29. Péntek 2:00
Hozzászólások: 4377
Hozzászólás Elküldve: 2007.05.23. 19:09    Hozzászólás témája:
Hozzászólás az előzmény idézésével
Azt lehet tudni, hogy hány RC verzió lesz ? Vagy hogy hány RC -re számítanak ?

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Felhasználó weblapjának megtekintése
fberci
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2005.05.28. Szombat 2:00
Hozzászólások: 7388
Hozzászólás Elküldve: 2007.05.23. 19:58    Hozzászólás témája:
Hozzászólás az előzmény idézésével

Thomas RC írta:

Azt lehet tudni, hogy hány RC verzió lesz ? Vagy hogy hány RC -re számítanak ?
Nem. RC2 minden bizonnyal lesz.
_________________
Üdv.: fberci
Kereső | Szabályzat | phpBB3 telepítés/frissítés/konvertálás | Útmutatók | Olympus - phpBB3 | Kérlek, ne küldj privát üzenetet nem személyes dologgal kapcsolatban!

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Felhasználó weblapjának megtekintése
emx
Regisztrált tag
Regisztrált tag
Avatar

Csatlakozott: 2005.07.23. Szombat 2:00
Hozzászólások: 11
Hozzászólás Elküldve: 2007.05.26. 19:09    Hozzászólás témája:
Hozzászólás az előzmény idézésével
hamarosan szeretnek egy forumot csinalni honlapomra (2-3 heten belul).
szerintetek 2est vagy 3ast erdemes felrakni?
ha kettes mellett dontok, siman, gond nelkul at tudok majd allni 3asra?
elore is koszi!

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
fberci
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2005.05.28. Szombat 2:00
Hozzászólások: 7388
Hozzászólás Elküldve: 2007.05.26. 19:54    Hozzászólás témája:
Hozzászólás az előzmény idézésével

emx írta:

hamarosan szeretnek egy forumot csinalni honlapomra (2-3 heten belul).
szerintetek 2est vagy 3ast erdemes felrakni?
ha kettes mellett dontok, siman, gond nelkul at tudok majd allni 3asra?
elore is koszi!
Én már biztosan phpBB3-massal kezdenék. De ez én vagyok.

Attól függ mennyire beszélsz angolul (admin felület), ill. mennyire vagy járatos a fórumszoftverekben, vagy logikus alkat (könnyen tájékozódsz) - ez is az angol miatt van, mert egyelőre csak angolul van dokumentáció.

Az átállásnak elvileg simán kell mennie.

Ha a fenti feltélek nagyjából megvannak, én akkor egyértelműen a phpBB3-at javasolnám.
_________________
Üdv.: fberci
Kereső | Szabályzat | phpBB3 telepítés/frissítés/konvertálás | Útmutatók | Olympus - phpBB3 | Kérlek, ne küldj privát üzenetet nem személyes dologgal kapcsolatban!

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Felhasználó weblapjának megtekintése
emx
Regisztrált tag
Regisztrált tag
Avatar

Csatlakozott: 2005.07.23. Szombat 2:00
Hozzászólások: 11
Hozzászólás Elküldve: 2007.05.27. 22:23    Hozzászólás témája:
Hozzászólás az előzmény idézésével
koszi fberci!
akkor 3as lesz ebbol.
angol szerencsere megy, meg anno volt mar fent 2.1, gondolom annyira azert nem lesz mas hogy ne tudjam mi van :D

koszi szepen!

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
Zotyoo
Regisztrált tag
Regisztrált tag


Csatlakozott: 2007.06.19. Kedd 19:09
Hozzászólások: 2
Hozzászólás Elküldve: 2007.06.19. 19:32    Hozzászólás témája: phpbb3
Hozzászólás az előzmény idézésével
Én is a 3-as verziót javaslom Neked. A régi honlapomon a 2-es verzió volt feltéve, már csak azért is, mert ingyenes tárhelyek mysql-e általában nem teljes értékűek, ezért a 3 telepítése lehetetlen volt. A másik probléma pedig az ingyenes szolgáltatók mysql szerverének lassúsága.
A kettes verzió sem volt rossz, bár hátránya volt, hogy pl az új üziket még regisztrált felhasználók sem tudták csökkenőbe tenni alapértelmezettként.
A 3-as nem csak ennyivel tud többet, inkább ég és föld a különbség a kettő között.. Nagyon polír a harmadik széria, és örülök a fordításnak. Lapunkat egyre többen látogatják a fórum miatt, hisz' az ingyenes fórumszolgáltatókkal (pl sg fórum, stb) ellentétben nem csak linkelni lehet, hanem akármilyen formátumot csatolni, akár privátban is. Nálunk egyik felhasználó indított szavazást arról, hogy a régi, vagy az új kinézet tetszik-e jobban, idáig mindenki a régire voksolt.
Csak javaslat szintjén: ezt sem felejtsétek ki a fejlesztésből, nálunk a régi sémát állítottam vissza, mert ez tetszik valamiért jobban.
A régi verzió viszont nem tudja azt, hogy E-Mailt lehessen küldeni a hozzászólásból egy gombnyomásra, hiába volt ez beállítva. Csak a Pü volt elérhető. Itt próbáltam összekombinálni több-kevesebb sikerrel a régi és az új beállításait, hogy a régi felületen (subsilver2) legyen a prosilver tudásai. Így pl az azonnali E-Mail küldés.

Egyébként gratula a fórum motorhoz, tényleg mindent visz! A hármas verziót tényleg csak azoknak javaslom, akiknek nem ingyenes tárhelyük van, mert a fórum eszméletlen magas tudása alig lenne kihasználható, és csak idegbajt kapna a leendő felhasználó.

Zoli

Egyébként, ha valakit érdekli az állatok, elsősorban a tengerimalac, akkor klikk [nincs reklám]!

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
fberci
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2005.05.28. Szombat 2:00
Hozzászólások: 7388
Hozzászólás Elküldve: 2007.06.21. 12:10    Hozzászólás témája: Re: phpbb3
Hozzászólás az előzmény idézésével

Zotyoo írta:

A hármas verziót tényleg csak azoknak javaslom, akiknek nem ingyenes tárhelyük van, mert a fórum eszméletlen magas tudása alig lenne kihasználható, és csak idegbajt kapna a leendő felhasználó.
Ezzel egyáltalán nem értek egyet! A phpBB3 megtartotta a phpBB2 azon jó tulajdonságát, hogy gyakorlatilag minden környezet megfelel neki. Az tény, hogy nem minden funkciót lehet kihasználni, de ezek többnyire nagyon egyediek. Például a csatolmányok feltöltése, a könnyebb módosíthatóság stb. egyértelműen a phpBB3 használatát erősítik.
_________________
Üdv.: fberci
Kereső | Szabályzat | phpBB3 telepítés/frissítés/konvertálás | Útmutatók | Olympus - phpBB3 | Kérlek, ne küldj privát üzenetet nem személyes dologgal kapcsolatban!

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Felhasználó weblapjának megtekintése
Zotyoo
Regisztrált tag
Regisztrált tag


Csatlakozott: 2007.06.19. Kedd 19:09
Hozzászólások: 2
Hozzászólás Elküldve: 2007.06.22. 20:36    Hozzászólás témája: phpBB3
Hozzászólás az előzmény idézésével
Feri!

Egyet értek, szerintem félre értettél! Egyértelmű a hármas széria tudása, és pont azt idézted tőlem, ahol írtam, hogy nem érdemes ingyenes tárhelyen használni. A legtöbb ingyenes tárhelyre nem tudod installálni, a csatolmányok feltöltése ingyenes tárhelyen pedig sosem volt engedélyezett. Tehát: Érdemes egy nem túl drága fizetős tárhelyet választani, amivel ez a fórum adottságai kihasználhatók lennének.
A kinézetet át tudtam alakítani a funkciókkal együtt, végül is jó lett. :D

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
fberci
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2005.05.28. Szombat 2:00
Hozzászólások: 7388
Hozzászólás Elküldve: 2007.06.22. 21:13    Hozzászólás témája: Re: phpBB3
Hozzászólás az előzmény idézésével

Zotyoo írta:

Egyet értek, szerintem félre értettél! Egyértelmű a hármas széria tudása, és pont azt idézted tőlem, ahol írtam, hogy nem érdemes ingyenes tárhelyen használni. A legtöbb ingyenes tárhelyre nem tudod installálni, a csatolmányok feltöltése ingyenes tárhelyen pedig sosem volt engedélyezett. Tehát: Érdemes egy nem túl drága fizetős tárhelyet választani, amivel ez a fórum adottságai kihasználhatók lennének.
A kinézetet át tudtam alakítani a funkciókkal együtt, végül is jó lett. :D
Te értettél félre. Én pontosan azt írtam, hogy ingyenes tárhelyen is többnyire ugyanolyan jól lehet használni, mint máshol. Miért ne működne a csatolmányok feltöltése?? Honnan veszed, hogy nem lehetne telepíteni ingyenes tárhelyekre?

Egyébként a nevem fberci, a Feri nem tudom honnan jött (hacsak nem néztél utána a harmadik nevemnek).
_________________
Üdv.: fberci
Kereső | Szabályzat | phpBB3 telepítés/frissítés/konvertálás | Útmutatók | Olympus - phpBB3 | Kérlek, ne küldj privát üzenetet nem személyes dologgal kapcsolatban!

Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Felhasználó weblapjának megtekintése
Hozzászólások megtekintése:  

Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem szavazhatsz ebben fórumban.

Hirdetés
Hirdetés